Esküvői történetek: „Meghitt volt és egyszerű”

Eszter és Viktor

Esküvői történetek: „Meghitt volt és egyszerű”
október 2, 2018 Szabó Dalma

Milyen volt a lánykérés?

Klasszikus romantikus lánykérés volt, Horvátországban nyaraltunk éppen, egy szigeten voltunk, a domb tetején, ahonnan beláttuk az egész öbölt. Rajtunk kívül nem volt senki ott (ennek külön örültem), aztán egyszer csak Viktor elkezdett kutatni a zsebében, majd előhúzott egy dobozkát. Elmondta a kis beszédét, picit hebegett-habogott, viszont a vicces az volt, hogy elfelejtette feltenni a bizonyos kérdést. Így én visszakérdeztem, hogy ez mind szép és jó, de nem kellene valamit kérdezned is, amire tudok válaszolni? 😀 A válasz végül természetesen igen lett. 🙂

Milyen esküvői szokásokat, tradíciókat tartottatok meg az esküvőtökön?

A mi esküvőnk szinte semmilyen szempontból nem volt hagyományos. Az erdő közepén tartottunk egy polgári ceremóniát, semmi templom, semmi pap. Meghitt volt és egyszerű. Első perctől fogva tudtuk, hogy a természetben akarunk összeházasodni. Imádunk túrázni, kirándulni, és mindketten a természet közelében nőttünk fel. Az egyszerű szertartáson túl nem volt sem menyasszonyi tánc (nekem személy szerint nem tetszik ez a szokás), sem hagyományos vőfély (helyette volt ceremóniamester), sem zenekar (csak DJ). Mondhatni, elég sok mindenben szakítottunk a hagyományokkal. Egy dologban sem alkudtunk meg, mindenben azt csináltuk, amit MI szerettünk volna, és úgy láttuk, hogy ez másoknak is tetszett. 🙂 Igazi modern, laza, fiatalos esküvő volt a miénk.

Ha 5 szóval kellene jellemezd, milyen volt az esküvőtök?

  • Meghitt
  • Jó hangulatú
  • Szép
  • Zöld
  • Friss

Mi volt a legijesztőbb és/vagy legviccesebb pillanat?

Ijesztő pillanat szerencsére nem volt, a legviccesebb talán a közös táncunk volt, egy funky Britney Spears és Backstreet Boys kombóra táncoltunk. 🙂

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a ruhapróbákon?

Nem is tudom, talán a legelső ruhapróba. Amikor életemben először menyasszonyi ruhát vettem magamra. Fura és egyben izgalmas volt, és nagyon örültem, hogy a barátnőim is ott voltak velem. Jókat nevettünk!

Miért választottad pont ezt a ruhát? Mit szóltak a ruhádhoz a vendégek? Mit szólt hozzá a párod?

A ruháról nekem nagyon konkrét elképzeléseim voltak. Első perctől fogva tudtam, hogy Delikates-ruhát szeretnék, és azt is tudtam, hogy varratni fogom, hogy tökéletesen a személyiségemre szabhassam. Szerintem fontos, hogy támogassuk a helyi vállalkozásokat, ezért sem mentem pesti tervezőhöz, nem beszélve arról, hogy a Delikates álomszép ruhákat csinál, amelyek stílusban közel állnak hozzám. Laza, de egyben elegáns ruhát szerettem volna, olyat, amiben könnyű mozogni, ami nem „túl sok”, és ami olyan, mint én. Mindenképpen kétrészest akartam, ahol a szoknya inkább az eleganciát tükrözi, míg a felső a lazaságot. A vendégek, és a párom is (aki előtte egyáltalán nem látta a ruhát), el voltak ájulva a ruhától, mindenki azt mondta, hogy tökéletesen talál a személyiségemhez, nőies és tündéri, ugyanakkor laza és bohém. 🙂

Milyen tanácsot adnál egy jövendőbeli menyasszonynak a nagy nappal kapcsolatban?

Nagyon sok tanácsot tudnék adni. Először is azt, hogy amennyiben sokat dolgozik (mint én is) és van lehetősége esküvőszervezőt fogadni, akkor mindenképpen tegye meg. Így nem fog beleőrülni a szervezésbe, minden sokkal könnyebben fog menni, jobban el tudja majd magát engedni, és élvezni az egész eseményt. 🙂 Én hiszek abban, hogy az esküvő elsősorban a párról szól, arról, amit ti akartok. Ne hagyjátok magatokat olyan dolgokra rábeszélni, amiket nem akartok! Ez a legfontosabb nap az életetekben, olyanná tegyétek, amilyenné ti szeretnétek. 🙂